Markó Béla: Fűszál a sziklán

„Markó Bélának

mint haiku-költőnek

is, inkább japán

stílben illene írnom

pár vonalat most

haiku-könyvére, de

könnyed ecsettel

egyetlen, tökéletes

kört festeni tán

még jobb volna – örök hír

körforgásokról,

égi s földi elemek

helycseréjéről

egy kör többet mond – a mű

illó, színtiszta

pillanatnyiság, a szó

csak fölvillantja,

föl nem érheti – ilyen

vagyunk mind: fűszál,

sziklafal, levél sebzett

fonákján írás,

rovátka, lepke álma,

madárhang fénylő

visszája - szavak árnyát,

pillanataink

mását görgetjük magunk

előtt a csend hegyére.”

Kovács András Ferenc

Levegő, Tűz, Víz, Föld: ritka jelenség, elsőrangú költői energia bizonysága, hogy a matériában oly elemien jelenjék meg a spiritualitás, az anyagszerűben (szöveganyagban) az Isten (egyszerre a mindenhatósága és a hiánya által), mint itt. A gyűjtemény legcsillanóbb ékszerei, ötvösremek-haikui is Isten-haikuk: „a mi szájunkkal / kóstolja meg az Isten / amit teremtett” – veti szinte a könyv legelejére, a nyitó mottóversek közé A szerelemről.

— Tarján Tamás (Markó Béla: Fűszál a sziklán. Kortárs Online, 2015/7–8)

S jóllehet számtalan a kérdés, a kétely, az árnyék benne [Markó költészetében], azzal együtt is magasrendű létérdekű esztétikai bizonyítéka annak, hogy a személyiség magánya, a világ szétesettségének, abszurditásának megtapasztalása, a természettel, Istennel és a Másikkal eséllyel feloldható, a teljesség, a szépség, az egység élménye újraélhető. Az utóbbi évek markói szonett- és haikuköltészete legfontosabb, s mivel korunkban szokatlan, legeredetibb érdemének látom ennek felmutatását.

— Elek Tibor (Az öröklét és a pillanat. Markó Béla haikutrilógiájáról. Alföld, 2014/8, 99–109, 107)

a haikuról

„Belefér-e a haikuba a világ? Nyilván nem. De belefér a világ lehetősége. Tervrajza. Iránya. Lelke. Mindegy, hogy fogalmazunk. Elég nagy képzelőerő kell elfogadni, hogy a dióban ott a diófa, és nem az alma- vagy körtefa, a szilvamagban pedig ott van a szilvafa, és nem a cseresznye- vagy meggyfa. De ahhoz, hogy egyáltalán képzelődni legyünk hajlandók, önmagában is szépnek kell lennie a diónak vagy a szilvamagnak. Tessék megnézni: szépek is! Hát valami ilyesmit gondolok én most hirtelenjében a haikuról.”

Markó Béla